A Stevia története

A Stevia egy Paraguay-ban és Brazilia déli részén őshonos növény, édes ízéért felelős hatóanyaga a ma ismert legerősebb édesítőszer. A dél-amerikai őslakosok által Khaa Jee(Édes levél)-nek nevezett növény a köztudatba Stevia (Stevia Rebaudiana Bertoni) néven vonult be. A paraguay-i Guarani indiánok az őserdőben gyűjtött növényt évszázadok óta használták édesítésre, étvágycsillapításra, bőrbetegségek (dermatitis, eczema, seborrhoea) ellen illetve vágási sebek gyógyítására, de előszeretettel rágták a levelét pusztán édes íze miatt is.

A 16. században a spanyol hódítók is felfigyeltek erre a csodálatos tulajdonságokkal rendelkező növényre, de 1889-ig kellett várni, mire Moises Santiago Bertoni olasz természettudós és Rebaudi paraguay-i kémikus az első komolyabb tudományos vizsgálatokat elvégezték. Bár a növény ekkor már régóta ismert volt, a "felfedezését" így az ő nevükhöz kötik. Bertoni és Rebaudi kutatásai kimutatták, hogy a Stevia hatóanyaga 300-szor édesebb a cukornál, Bertoni feljegyzéseiben így ír erről: "Levelének akármilyen kis darabkáját szánkba véve elcsodálkozunk, hogy milyen különös és extrém édessséget rejt magában. Egy darabka levél, alig néhány négyzetmilliméter nagyságú, képes akár egy óráig is édesen tartani szánk ízét; 1-2 kis levél képes egy erős kávét vagy teát megédesíteni." Bertoni "felfedezése" fordulópontot jelentett a Sztevia történetében, ami jóval túlmutattot önmagán, vagyis a növény azonosításán, analizálásán és elnevezésén.

Míg 1900-ig a Stevia csak vadon nőtt és a fogyasztása csak azon benszülöttekre korlátozódott, akik közvetlenül a természetes élőhelyén hozzájutottak, addig az 1900-as évektől fokozatosan beindult a nővény mezőgazdasági termesztése is, így a Stevia egyre szélesebb körben vált elérhetővé. Hamarosan a Stevia ültetvények száma ugrásszerű növekedésnek indult és fogyasztása Latin-Amerika szerte általánossá vált. Nem kellett sok idő, hogy a világ minden táján felfigyeljenek erre az érdekes édes levelű növényre. Az Egyesült Államokban előszőr 1918-ban a mezögazdsasági minisztérium egyik botanikusa hívta fel a kormány figyelmét a Steviára. 1931-ben Franciaországban két kémikusnak sikerült izolálnia azt az összetevőt, amely a Stevia édes ízéért felelős, az így kinyert finom kristályos fehér port pedig stevioside-nak nevezték el. Egy amerikai kutató, Dr. Hewitt G. Fletcher "a valaha talált legédesebb természetes hatóanyag"-ként írta le ezt a kivonatot.

Az 1950-es évek végén Japánban is elkezdték termeszteni a növényt, ahol hamarosan a legkedveltebb alternatív édesítőszer lett. Az egészséges táplálkozásra nagy gondot fordító japánok a 60-as évektől fokozatosan betiltották vagy szigorúan korlátozták a különböző mesterséges édesítőszereket(pl. aszpartam) és ezek helyét a Stevia vette át az élelmiszeriparban, minek következtében Japán mára a világ legnagyobb Stevia fogyasztójává nőtte ki magát. A szokásos háztartási édesítőszer szerepe mellett a jégkrémtől kezdve a süteményeken, a rágógumin és az üdítőkön át egészen a különböző tengeri halakig a legkülönbözőbb élelmiszereket édesítik vele. Az elmúlt 40 évben Japánban rengeteg átfogó kutatást végeztek, melyek kimutatták, hogy a Steviának semmiféle toxikus hatása nincsen(még nagy dózisban fogyasztva sem), ugyanakkor jótékony hatással van a vérnyomásra, a vércukorszintre, az emésztésre, különböző bőrbetegségekre, segít megelőzni a fogszuvasodást és az elhízást is megakadályozza.

Mára a Stevia világszerte elterjedtté vált, az USA-ban, Kanadában, Kínában, Malaysiában, Izraelben, Európa számos országában(Franciaország, Németország, Svájc, Hollandia, stb.) termesztik és fogyasztják. Az Európai Unióban a Steviából kivont szteviol glikozidok-at az élelmiszeripar 2011 december 2-a óta felhasználhatja édesítőszerként. Használatának engedélyezését ill. annak feltételeit az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2011 november 12-én megjelent és 2011 december 2-án hatályba lépő, az Unió valamennyi tagállamára nézve közvetlenül alkalmazandó alábbi jogszabály tartalmazza:

Az Európai Bizottság döntése a szteviol-glikozidokról (PDF)